Can anybody hear me? Or am I talking to myself?

Nah hellohello!

Több, mint egy éve nem írtam ide. Eléggé sok dolog történt, de  mégis inkább elméleti síkra terelném a bejegyzés témáját.
Nem tudom, hogy még valaki olvassa-e ezt a blogot vagy csak magamnak írok, de a lényeg csak annyi, hogy kiírjam magamból azt, amit gondolok. Szóval kb. most a jövőbeli "Én"-nek írogatok, de nem baj.. talán tanulok a hibáimból.
Csak, hogy a tárgyra térjek és ne húzzam a saját jövőbeli időmet bele is kezdek a mélyenszántó eszmefuttatásomba:
Biztos volt már olyan, amikor azt hitted, hogy kettédől a világ. Na, ez a bejegyzés arra emlékeztessen téged, amikor érzelmileg olyan labilis voltál, hogy a szembe csapó szél is feldöntötte a lelki egyensúlyodat. Próbáld a helyembe képzelni magad: egy ideig minden tökéletesnek tűnik, majd ez a képzet szertefoszlik és már csak azon ügyködsz, hogy minél több időt tölthess azzal, akit szeretsz. Ám a folyamatos "küszködésed" és a ragaszkodás egyszerűen eltántorítja mellőled. A legrosszabb az, amikor tudod, hogy az eltávolodás teljes mértékben a te hibád és belül emészted magad.. "miért voltam ilyen hülye?".. és amikor feleszmélsz, hogy mit kellene tenned, addigra már még több baromságot csinálsz.. és ez így megy napról napra. S amikor kéred, hogy parancsoljon neked megálljt, nem teszi. Vagy azért, mert nem akar bántani vagy azért, mert a célja pont ez. Jelen esetemben az első verzió van életben, gondolom én, mivel szeretve vagyok.
A szerelem oda-vissza dolog.. amíg mind a két helyről jön, addig harmónia van, de amikor már kicsit is meginog az egyik fél, akkor már - mondhatni - késő. Erre jön a válasz: "még sosincs késő!". Nincs is, de akkor ne a drámázás tegye ki a kapcsolatot, hanem egymás társaságának élvezése és a szerelem kimutatása.
Kedves jövőbeli Énem.. nagyon nagy balfasz voltál 17 évesen, mert ez a sok hülyeség miatt egész életedben bánkódni fogsz, ha csak nem történik valami a következő kis időben...

-L